Azt szokták mondani az emberek, hogy a tiszletetet ki kell érdemelni, azt nem csak úgy adják. Félig egyet is értek vele, mármint ha valaki mondjuk jelentős eredményt ért el egy adott területen, akkor tisztelhetik érte az emberek. De van egy másik fajta tisztelet is. Az, amelyik szerintem magától értetődő(nek kéne lennie), és mindenkinek jár. Arról beszélek, hogy tiszteljük a másikban, hogy ő is ember, érzelmekkel, és nem gázolok át rajta. Persze van aki úgy áll hozzá, például édesanyám, hogy őt azért tiszteljék, mert nő. Ez az amivel nem értek egyet, szerintem azért nem kell különleges bánásmódban részesíteni, mert valaki nő. Mármint na, az nem az ő érdeme. De persze elfogadom, hogy ő másképp gondolkozik, és voltaképpen erre is szerettem volna kilyukadni.

Én nem gondolom azt, hogy azért nekem tisztelet járna, mert nő vagyok. Ugyanakkor rájöttem, hogyha ezt nem követelem meg, még annyit se kapok, mintha nem várnám el. Mert a társadalom még ilyen. Néha akkor is be kell dobnom a "de én nő vagyok" kártyát, amikor legszívesebben nem is élnék ilyen kivételezéssel. Aztán mondjuk pont ettől lennék hisztis liba mások szemében (mondjuk kit érdekel mások mit gondolnak, nem?).

Az egész gondolatmenet abból jött, hogy folyamatosan tapasztalom, hogy mennyire nem tisztelnek engem mások, mikor arról van szó, hogy valaki kapcsolatban van, és elgondolkodom, hogy mégis milyen barátok azok, akik arra buzdítják a másikat, hogy csalják meg a párjukat. Nem, nem az én barátaimról van szó, szerencsére az enyémek erkölcsösebbek ennél. A párom úgy nevezett barátaitól van szó, akik szemtől szemben nagyon jó fejek, mondják, hogy mennyire bírnak téged, aztán visszahallod, hogy azt akarják, hogy csaljon meg. És nem, nem viccből, ez a legszomorúbb az egészben. Még a két ünnep között volt egy eset, hogy Szegedre hívták egy buliba, és mondta, hogy megkérdez engem, hogy van-e kedvem nekem is menni. Erre a srác, aki meghívta, közölte vele, hogy hát ez nem olyan barátnős buli... értsd ez alatt, hogy mennének más csajokat felszedni. Alapból nem kedvelem ezt a srácot, mert még egy sima sulis hétköznapon is be van állva, képzelhetitek mit művelhet egy buliban mondjuk. Szerencsére barátom mondta, hogy hát akkor nem érdekli a dolog, de azért elég rosszul esett akkor, hogy ez lett volna annak a srácnak a terve. Ja igen, mert eljönnek ide Európába, a sok külföldi, és azt hiszik, hogy itt mindenki r*banc, meg "könnyűvérű", és itt nincs olyan, hogy erkölcs. Aztán pont ezek a pasik szedik fel a legtöbb csajt. Én azt mondom, hogyha még egy lánynak több partnere is van, kinek mi köze hozzá? Soha nem értettem, hogy mások mért vájkálnak ennyire vadidegenek szexuális életében. Alapból már ez a nézet felidegesít, hát még az, hogy ez mellé az társul, hogy jó akkor csald meg a párod, itt Európában úgyis mindegy... mert ez a srác ezt csinálta. Egyidőben volt négy(!!!) barátnője, de nem úgy, hogy négy lánynak írkált, hanem tényleg kapcsolatban volt velük, randizott meg ilyenek, persze a lányok meg nem tudtak egymásról. Aztán most meg a másik eset, hogy leszedték a barátom telefonjára a Tindert, mert hát az jó móka, és írkáljunk más lányoknak... azaz egyetlen pozitívum, hogy a párom ezeket mind elmondja nekem, de attól még rosszul esik, hogy a hátam mögött ilyenekre biztatják, aztán jönnek és a szemtől szemben meg azzal jönnek, hogy jaj milyen aranyos pár vagytok, satöbbi... nyilván nem mondom azt neki, hogy ne haverkodj ilyennel, ez a srác például fél év múlva itt se lesz (hálajóégnek!!!), szóval nem akarom én ezt olyan véresen komolyan venni, de azért a kérdésem ott lebeg a levegőben: sokat kérek, ha azt mondom, hogy tiszteljen már meg azzal, hogy ne akarja a saját hülyeségét ráerőszakolni egy működő, és boldog párkapcsolatra? Mi bajotok van emberek?! De persze én lennék a hisztis barátnő, ha mindezt szóbahoznám...

A másik esetem szintén férfitől ered, csak az éppen családtag. Nem fér a fejembe, hogy azaz ember, akiről mindenki azt tartja, hogy egyenes, őszinte, megmondja a véleményét, hogy vetemedhet arra, hogy még mindig keresi egy olyan férfi társaságát, aki bántalmazta a lányát? Tavaly előtt a nagybátyám születésnapi buliján az egyik "haverjuk" részegen zaklatott engem, amiből akkor nem kis cirkusz volt, köszönhetően szinte mindenki ittas állapotának (na többek között ezért is utálom az alkoholt). Utána viszont olyan szinten leült a dolog, hogy ma már egyáltalán nem okoz gondot a családom tagjainak, hogy együtt sörözzenek vele, pedig én konkrétan rá se tudok nézni erre az emberre többé. Tartsatok bunkónak, de még az utcán se köszönök neki, számomra nem létezik. Viszont apám és a nagybátyám nem így gondolja. Utóbbit hagyjuk is, ő volt az, aki azt mondta, hogy ne higgyem azt, hogy ez a férfi fontosabb, mint én. Hát mégis nagyon jól elvan vele, smseznek, átjárnak egymáshoz, satöbbi. Most volt a pasas születésnapja, ahová meg is hívta őket, ők pedig elmentek. És hogy miért? Apám válasza ez volt: nem lehet haragot tartani vele, mert rendőr, és mi van, ha egyszer lekapcsol az úton. Hát akkor vezess úgy, hogy ne legyen oka ártani neked! Vagy én vagyok a naiv? Apám helyében a közelébe se mennék, nemhogy elmenjek a bulijába, és éltessem, hogy negyven éves lett! Főleg úgy, hogy anyu, a bátyám és én is mondtuk neki szombaton, hogy ne menjen el, ő ennek ellenére is elment. Aztán tőlem várta, hogy megértő legyek. Bocs, de nem. Számomra ez kicsit olyan, mintha eladta volna a lelkét vagy nem is tudom. Miért nem tisztel a saját apám annyira, hogy semmi se nézi azt a "férfit", aki ártott a lányának? És ilyenkor jön elő az, amit mondtam. Nemhogy az embert nem tiszteli bennem, de még a nőt sem. Azt, hogy mondjuk nem hagyom egy negyven éves alkoholistának, hogy célzásokat tegyen arra, hogy mennyire vágyik rám, aztán a tettek mezejére is lépjen. Ez mindig is tabu lesz. Nem értem, hogy egyes férfiak számára ez mért nem egyértelmű...