Bárcsak előbb tudtam volna jelentkezni, de az a helyzet, hogy annyira rossz lelkiállapotban voltam, hogy ez volt az utolsó, amire gondolni akartam a vizsgaidőszak utolsó hetében. Eleinte nem akartam erről a témáról beszélni itt, mert nem szeretek a problémáimról ilyen mértékben beszélni. Valahogy most értettem meg ezeket a dolgokat, amit eddig kirakat kapcsolatnak ítéltem meg. Nyilván mindenki azt akarja mutatni, hogy minden rendben van, és nincsenek problémák, mert az önbecsülésnek rosszul esik, hogy valami nem működik. Szerintem ez nem feltétlenül rossz. Én például azért nem szeretek beszélni a fiús problémáimról, mert vannak olyan barátnőim, akik elkezdenek a fiú ellen beszélni, és ellenem hangolják, amit nagyon nem szeretek, mert ilyenkor nem azt várom, hogy még egy lapáttal rakjanak rá a problémára, hanem csak vigasztaljanak meg, ha esetleg segíteni nem tudnak kívülállóként. De szerencsére a kedves, segítőkész barátaimból több van, és nagyon jól is esett, hogy senki nem ugrott neki, mert attól függetlenül, hogy néha veszekedünk, én még nagyon szeretem a páromat, és nem akarom utálat célpontjává tenni.

Úgyhogy végre sikerült megoldani a problémánkat, amit azért inkább nem részletezek itt, legyen elég annyi, hogy roppantul jól esik tőle a szándék, hogy javuljon, és hogy változtatásokat eszközöljön be, amitől fejlődhet a kapcsolatunk. És ez nekem nagyon új. Mert én olyan környezetben nőttem fel, ahol a férfinak volt mindig igaza, és sosem akart komprommiszumot kötni, inkább megsértődött helyette, vagy kiabált. Szóval most nagyon szerencsésnek érzem magam, bár igazából ennek alapnak kéne lennie, hogyha van valami probléma, a másik félben meglegyen a vágy, hogy a partnerem kedvéért hátrahagyom a rossz tulajdonságaimat. És nem csak ő, de én is, mert ez kettős munka. Az sem fair, ha csak az egyikünk változik. Félreértés ne essék, nem megváltoztatni akarom... de vannak olyan dolgok, amiben muszáj összecsiszolódnunk, ha hosszútávon akarjuk ezt az egészet.

Na és akkor elkezdődött a második szemeszter, nekem immáron óvodapedagógus szakon. Bár a neptunban még mindig nem tettek át, hiába írtam a TO-nak, és aztán mentem be hozzájuk, hogy megkérjem őket. Azt mondták ne aggódjak, meg lesz oldva a dolog, semmiről nem fogok lecsúszni... hát jó, elég lassan haladnak. Mindenesetre az órákra azért bejárok, de el kell mondjam, három nap után sokkal jobban szeretem ezt, mint a tanítóit valaha. Az órarendem is elég jó, most nem kell olyan korán kelnem hálaégnek, mert abban elég rosszul teljesítek. Ezenkívül tegnap volt egy farsangi buli, amit a fősuli és az egyetem közösen tartott. A barátommal, a szobatársával meg az új erasmusos tanulókkal (törörök) elmentünk a buliba, aztán később a többi külföldi is csatlakozott hozzánk. Kivéve a kínaiak. Velük egyszerűen nem lehet mit kezdeni, semmit nem akarnak csinálni, csak a szobában ülni. Na mindegy. Jó volt kicsit kimozdulni, ezt hiányoltam nagyon a kapcsolatunkból, hogy elmenjünk ide-oda (párom nagyon szobában ülős típus). Most először táncoltunk együtt meg úgy voltunk együtt bulizni, őszintén, sosem gondoltam volna, hogy erre egyszer sor kerül, de én élveztem. Csak a kevés alvást nem, haha.

Most volt egy nagyobb szünetem két óra között, úgyhogy addig hazajöttem és felraktam egy új kinézetet, mert azt hiszem már ideje volt. Mivel a február ilyen szerelmes hónap, ezért a rózsaszín mellett döntöttem (nem tehetek róla, ez a kedvenc színem). Az ihlető a Red Velvet legújabb dala a Bad Boy, a modulcímek is eszerint vannak elnevezve. Szerintem aranyos lett. Ezután pedig igyekszem gyakrabban jelentkezni, érdekesebb bejegyzésekkel.