From Barcelona2018.08.21. 20:00, Eden
Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs miért most döntöttem úgy, hogy írok. Február óta nem jelentkeztem, azóta pedig rengeteg minden történt... ami a múltból fontos, hogy befejeztem az első évemet a fősulin, és ugye történt egy átjelentkezés, szóval a második félévem úgymond az első volt az új szakon. Nem is zártam rosszul, konkrétan 7,5-ös átlaggal. Remélem kapok rá ösztöndíjat. A másik ami nagyon fontos pontja volt az életemnek, hogy szakítottam a barátommal... egy eszméletlenül nehéz döntés volt, amihez nagyon sok álmatlan éjszaka és szenvedés vezetett, de végül közösen meghoztuk ezt a döntést, bár az ő részéről csak azért, mert tudta, hogy nekem jobb lesz nélküle. Amikor szakítottunk, az azért volt, mert rájöttem, hogy mennyire nem illünk össze, mennyire más világ vagyunk, és jobb egymás nélkül, mert soha nem fogjuk megérteni a másik gondolatait. Ezért nem lehet egyikünket se okolni, én vérbeli európai vagyok, elfogadó, nyitott gondolkozású, ő meg nem, ő hozza magával a beszűkült nézeteit... viszont azóta megtudtam, hogy tényleg megcsalt áprilisban...
A kiutazásom előtt (mert most éppen Barcelonában vagyok) két nappal volt egy búcsúparti a koliban, és a csoporttársa megkeresett, hogy szeretne beszélni velem. Nos a lány azt közölte velem, hogy lefeküdt a pasimmal, aki tönkretette az életét, mert most terhes, nem jött meg neki. Azt hittem valaki prank videóba kerültem vagy nem is tudom. Életem egyik legszarabb napja volt. Aztán megesküdött rá, hogy nem történt semmi, holott minden jel erre mutatott... az, hogy a lány tényleg vett be esemény utáni tablettát, hogy tényleg együtt voltak aznap, hogy a barátom mennyire kiakadt, pedig ha ártatlan vagy, nem így kéne reagálni... de úgy voltam vele, hogy kijövök Barcelonába, nem akarok ezzel a szarral foglalkozni, meg ezen agyalni, úgyhogy hittem neki. De persze végig motoszkált bennem a dolog, nem hittem neki száz százalékosan. Egy részem biztos volt benne, hogy megtette. Aztán kezdődtek a gondok, hogy megcsalással vádolt, pasizással, amikor csak barátokat szereztem. Bizalmatlan volt, undok, én pedig közben elkezdtem változni, a személyiségem kicsit fejlődött, és rájöttem, hogy nekem nem kell egy ilyen mérgező ember az életembe, aki csak visszafog. Még úgyis, hogy kijött hozzám Barcelonába, hogy megmentsük a dolgot. Mondhatjátok, hogy akkor nagyon szeretett, mert hát mégis eljött utánam egy idegen országba. De tudjátok a szerelem néha nem elég. És én akkor már régen nem szerettem őt, ez az igazság. Ha elfogynak az érzelmek, azok a dolgok is zavarni kezdenek, amik előtte nem. Így közös döntés alapján, de inkább én akartam, végül szakítottunk. És a barátaimnak nagyon igaza volt, mert sokkal jobban érzem magam nélküle! Igaz ebben a távolság nagyon sokat segít, kicsit félek is attól, hogy mi lesz, ha hazamegyek.
De hogy mit is csinálok Barcelonában? Arról egy következő bejegyzésben, mert ez kezd hosszúra nyúlni, és inkább több részletben közlöm, hogy MENNYIRE JÓL ÉRZEM MAGAM ITT, és kész vagyok visszatérni és írni megint. Hamarosan jelentkezem, lehet még ma este vagy az éjszaka folyamán, mert ki kell írnom magamból azt a sok mindent, ami történt. El se hiszem, hogy visszatértem. Design csere meg majd lesz, addig is érjétek be ezzel haha.
|