Ahogy ígértem, itt a másik bejegyzésem Barcelonából, és most, hogy túlvagyok a múlt elemezgetésén, rátérhetek valami sokkal érdekesebbre. Ezt biztosan szeretni fogjátok ;) Na de először is kicsit arról, hogy hogyan kerültem ide. A sulimban kötelező nyári gyakorlat van kiszabva, ami egy hét, és háromféleképpen lehet megcsinálni: egy hét oviban, egy hét gyerektáborban, vagy a beszoktatás időszaka (pár nap ovi, pár nap iskola). Mivel áprilisban másodszorra jártam Barcelonában, ezért elhatároztam, hogy na én ide visszatérek minél előbb. És miért ne kössem össze a munkát és a szórakozást? Jelentkeztem hát egy internshipre, ami júniust és júliust fedte le. Az interjú skypeon történt meg, és el se hiszem, de annyira lenyűgöztem a főnököt, hogy mindenféle teketóriázás nélkül felvett. Én pedig majdnem kiugrottam a bőrömből. Persze előtte úgy voltam vele, hogy jaj de fog hiányozni a barátom, a családom, egyedül leszek külföldön, biztos hamar haza akarok majd jönni. Aha na persze.

Jó a munka két hónapja nehéz volt. Nem azért, mert meg kellett szokni, hogy na én most dolgozom, hanem a lelki dolgok miatt. Mégcsak nem is a honvágy miatt, amim egyáltalán nincs, hanem a cseszegető munkatársak miatt. Borzasztó volt. Egy csaj annyira rám szállt, hogy minden nap gyomorgörccsel mentem dolgozni. Egyszerűen semmivel nem tudtam a kedvére tenni, semmi nem tetszett neki. Aztán a főnök is átváltott ebbe a stílusba, pedig az elején kedvesnek tűnt. Szómiszó: kutyául bántak velem, amit utáltam. Magát a gyerekeket imádtam, és rettenetesen hiányoznak, de túl sokat engedtek meg maguknak a kollégáim, és már utólag persze tudom, hogy nem kellett volna engednem. Na mindegy.

Miután szakítottam a barátommal, egyrészt gyógyítani akartam a fájdalmat, és gyorsan elfeledkezni róla. Amin mi segít? Egy újabb srác természetesen. Úgyhogy letöltöttem a tindert, és elindult a vadászat. Az első srác, akivel randiztam, Juannak hívtak, amerikai, de egyébként mexikói származású. Kétszer találkoztam vele, mert ő csak tanulni volt itt, aztán pont hazament a következő héten, hogy találkoztunk. Őszintén, ő volt a leggázabb srác a tinderes randijaim közül, és nemcsak azért, mert abszolúte önző dög volt az ágyban, hanem mert tipikusan ezt a ghosting dolgot nyomta, totál eltűnt a dolog után, ami amúgy oké, hát legyen, csak nálam hagyta a töltőjét, és még azért is képtelen volt visszajönni. Mindegy, legalább lett egy ajándék töltőm.

Utána jött egy másik srác, a kedvencem, Eleazar. Ő bolíviai, de Guetamalában nőtt fel, aztán élt Uruguayban majd Franciaországban, és most itt. Az egyetlen srác a randijaim közül, aki idősebb nálam egyébként. Hát vele eléggé bonyolult minden. Az első randink pont egy hónapja volt (július 21-én), és az volt a legjobb estém Barcelonában. Annyira király helyekre elvitt, reggel fél ötkor vagy hatkor már nem is tudom, értem haza, és valami öt helyet meglátogattunk az éjszaka alatt. Aztán vasárnap is találkoztunk, majd kedden. Utána viszont rossz irányba mentek a dolgok. Az volt a probléma, hogy totál úgy találkoztunk, mintha járni kezdtünk volna. És ez gáz volt, mert hát én megyek haza hamarosan... nyilván semmi komolyba nem tudtunk belekezdeni. Úgyhogy azon a héten csütörtökön megbeszéltük, hogy oké, hagyjuk egymást. Elköszöntünk egymástól. Na már most azon a hétvégén elmentem az Opiumba (egy másik bejegyzés témája lesz), ahol kicsit berúgtam, és hagytam neki egy üzenetet. Igen, mert annyira bennem motoszkált még mindig... elkezdtünk megint beszélni, szinte egész nap beszéltünk, többet is, mint előtte. Aztán szó szót követett, és találkoztunk megint. A cége egyik lakásán, és vicces volt, mert miután használtuk, pont jöttek nyaralni oda emberek lmao. Borozgattunk, arctic monkeys szólt a háttérben, egyszóval tökéletes volt. Még mindig beszélünk, még mindig megőrjít, egyszerre gyűlölöm és vagyok odáig érte, mert ő annyira tökéletes lenne számomra, ha itt tudnék maradni, de hát haza kell mennem...

A szünetben, mikor Elea-val dobtuk egymást, találkoztam egy másik sráccal, Mandippal. Ő indiai, de itt nőtt fel Barcelonában, úgyhogy kb helyinek mondható. Vele csak egyszer találkoztam, mert két napra rá ment Angliába, ugyanis ott tanul. Igen tudom, kifogom a pasikat... viszont azaz egyszeri találkozás nagyon mély benyomást tett rá. Vele is tartom még a kapcsolatot, megbeszéltük, hogy barátok maradunk, mivel mást nem nagyon tudunk tenni, aztán meglátjuk, hogy összehoz-e még minket a sors.

A következő sráccal már az Elea-val való újraegyesülés (lol) után ismerkedtem meg, ő Joe. Ecuadori, de már itt él egy ideje. Na hát erről a srácról lenne mit sztoriznom, de az talán már nem blogtéma, mert túlságosan +18as haha. Annyit azért elmondhatok, hogy mikor először találkoztam vele, azt gondoltam, hogy ilyen kisöcsi kategória, mert elég fiatalnak néz ki (meg az is, 20 éves). Hát nem éppen kisöcsi, ha értitek mire gondolok *wink* Kedvelem őt is nagyon, tényleg már egyre szarabbul érzem magam, hogy itt kell hagynom ezeket a klassz srácokat.

Az utolsó sráccal már akkor találkoztam, mikor nagyon meguntam a tinderezést, és már nem is akartam senki újjal találkozni, de rámírt, én meg kedves vagyok és visszaírtam, aztán elég sokat beszélgettünk. Kiminek hívják, félig spanyol, az anyukája pedig dominikai. Félig-meddig helyi, igaz nem barcelonai, hanem a várostól úgy húsz percre egy kisvárosban lakik. Na ő határozottan azaz ari srác kategória, akit sokan friendzoneolnának, mert túl kedves. Nekem csak annyi bajom van vele, hogy alig megy neki az angol, és keveset beszél, én meg azért szeretek rendesen társalogni...

Na igen, ez a helyzet pasitéren. Elea az, akibe totál belehulltam, pedig nem kellene, ugyanis folyamatosan ellök magától, amit nehezen tudok tolerálni. Viszont mikor együtt vagyunk, akkor kb a szoba lángra kap tőlünk... ha itt maradnék, határozottan lenne belőle több, és ezt ő is tudja. Na majd ha visszajövök véglegesen haha.

Még mindig van miről sztoriznom (ezt teszi az egy hónapos nyaralás haha), úgyhogy a következő bejegyzés témája egy nagyon gyors "barátság" lesz aka az opiumos sztori. Stay tuned ;)