Szombaton éjszaka mikor alig tudtam aludni amiatt, ami történt az este, éppen egy rémálomból riadtam fel, mikor Joe írt nekem. Sok üzenetet kaptam egyszerre, és még gondolkodtam is, hogy ki a fene ír hajnalok hajnalán (reggel hat körül). Megláttam a képét és annyira elöntött a megkönnyebbülés, hogy konkrétan elkezdtem sírni. Rettenetesen hiányzott. Aggódtam érte, mert múltkor kirabolták és meg is verték, és utána mikor legutoljára itt volt, akkor kicsit összevesztünk, mert fuckboynak hívtam (duh), aztán nem jelentkezett, én meg nem tudtam, hogy azért-e, mert haragszik vagy mert megint történt vele valami rossz. Beszélgettünk is vagy egy-másfél órát, elmeséltem neki, hogy mi történt, mondanom se kell, totál ki volt akadva. Ő meg elmesélte, hogy miért nem tudott írni (az anyja elvette tőle a kölcsöntelefont, ezért nem volt mibe raknia a simkártyáját, aztán eljött otthonról, mert annyira összevesztek, és egy haverjánál volt egész héten, aztán most jutott végre telefonhoz meg a simkártyájához, amit otthon hagyott. bonyolult sztori). Aztán megbeszéltük, hogy este találkozunk. Nem tudom miért, de az anyja nagyon szigorúan fogja, nekem meglepő, hogy húsz évesen még megmondja neki, hogy mikor hova mehet. Ha nem láttam volna az útlevelén a születési idejét, azt hinném 15-16 éves, hogy így el van tiltva dolgoktól. Pedig már dolgozik is meg minden... szóval az a feltétellel tudtunk találkozni, hogy elhoz egy távirányítót a nagynénjétől, amit a hölgy véletlen elvitt magával egy fesztiválra. Hát elég abszurd fesztivál, de valami 60-70 éves a néni, szóval biztos ezért történt a dolog. De megszereztük a távirányítót később, az a lényeg! Utána elmentünk a burger kingbe enni, mert éhes voltam (Joe: te mikor nem vagy éhes?). Egyszerűen... annyira szeretek vele lenni. Annyira tele van élettel, és mindig azt gondoltam, hogy nekem ilyen srác kell, aki így kilök a komforzónámból, de közben fogja a kezemet, hogy itt vagyok és segítek. Meg ez a spontaneitás, ami benne van. Hogy ha úgy gondolja felkap az utca közepén, és megtáncoltat, hogy belenyomja a fagyit az orromba, mert szerinte az vicces, hogy hajnali kettőkor fürdeni szeretne a tengerben, hogy pulcsit hoz nekem, mert tudja, hogy nincs egy deka meleg cuccom se, pedig soha nem mondtam neki, hogy olyan könnyedén el tudok neki mesélni mindent.... azt hiszem megkedveltem. Vagyis tudom én már ezt egy ideje. Igazából azóta, hogy olyan baromi szarul éreztem magam, mikor nem adott semmi életjelet magáról.

Valami eszméletlen rossz lelki állapotba tesz, hogy haza kell mennem. Persze az emberek mondogatják, hogy hát jó, de muszáj, ezt kell tenned (nem mintha én nem tudnám). De képzeljétek el, hogy három hónapig a legszebb álmotok éltétek, és most fel kell ébrednetek, és vissza kell térnetek a valóságba. Tudjátok ez olyan, mint mikor Harry megismerte a Roxfortot, és utána nem akart hazamenni a nyáron Dursleyékhez. Totál ezt érzem is. Főleg hogy itt kell hagynom Joe-t... jó megbeszéltük, hogy tartjuk a kapcsolatot, de tudom milyen ez, egy hét után valszeg már nem is fogunk beszélni. 

Tegnap találkoztam Kimivel, elmentünk a Ciutadella Parkba. Nagyon durva, hogy csak így sétálsz a parkban, és random papagájok vannak körülötted. Azok a kis zöldek, olyan aranyosak. Mondjuk sokszor a belvárosban is lehet velük találkozni. Ott beszélgettünk, meg sétáltunk a parkban, lőttem pár képet, aztán elmentünk a Taco Altóba enni egyet. Szeretem azt a helyet, finom a kajájuk, bár a nachost jobban preferálom, mint a tacót, erre rájöttem. Aztán eljöttünk hozzám, de kicsit összevesztünk, mert ő is fáradt volt, meg nekem is szar volt a kedvem, szóval nem tudtunk akkor megoldást találni rá, és inkább hazament. Bár utána megbeszéltük, és minden okés, azért kicsit szar volt, hogy így összezördültünk, mert vele azt hittem lehetetlen összeveszni, olyan nyugodt mindig. Csak az a baj, hogy már olyan szinten nem bízok a legtöbb pasiban, hogy már azzal is szemét módon bánok, aki amúgy nem csinált rosszat. Csak hogy őszintén, az exem megcsalt, jöttek ezek az ideig-óráig tartó dolgok, Elea a tumorjával, aztán a férfi, aki konkrétan meg akarta venni a testemet... mért is bízzak ezek után bárkiben. A legelbaszottabb dolog az egészben, hogy úgy érzem én hagytam magam cserben a legjobban. Mindig olyan büszke voltam magamra, hogy elővigyázatos vagyok, azt teszem, amit kell, és egyszerűen a legutóbbi alkalommal nem is tudom mi történt velem, mért nem követtem a szokásos szabályaimat, miért nem hallgattam a megérzéseimre... elárultam saját magamat, és ez fáj a legjobban.