2018.01.04. 16:38, Eden
A bemutatkozásomban már említettem, de hátha valaki nem olvasta el, ezért itt szóba hozom, hogy a párom nem magyar, még csak nem is európai, ezért neki köszönhetően nagyon sok hindi dalt megismertem. Bollywood ugye az indiai filmeket takarja, amik eléggé népszerűek az ő országában, bár ahogyan tudomásom van róla, a két ország most nem igazán kedveli egymást (politikai okok miatt). Na de a bejegyzésemnek nem igazán ez a lényege, hanem a zenék.
Tehát páromnak köszönhetően nagyon sok ilyen dallal ismerkedtem meg, igen, inkább a dalokkal, mint a filmekkel. Általában csak úgy háttérzenének szokta berakni, mikor nála vagyunk, és egy-kettő (illetve jóval több) megtetszett. Nem szeretem dalokra használni azt a kifejezést, hogy érzelmes, mert hát kinek mi, ez egy nagyon szubjektív fogalom. De mivel ezek többnyire romantikus filmekhez íródtak, talán mégis használhatom ezt a kifejezést, vagyis reménykedem abban, hogy mást is úgy megérintenek, mint engem. Azt szeretem bennük a legjobban, hogy nem értem a nyelvet, csak barátom szokta néha lefordítani nekem, mégis... mikor csak úgy ülünk és hallgatjuk, valami úgy belemarkol a szívembe... akkor az tudom, hogy a zene hatalmas ereje. Ugyanis nem kell tudnom a szöveget, valahogy mégis érzem a fájdalmat, a reménytelenséget, a szerelmet... ez az, amire azt mondom, hogy szubjektív, lehet valaki egyszerűen csak azt mondaná, hogy "nyálas"... kicsit teátrálisabban fogják meg a szerelem témakörét, mint mi, európaiak. Vagyis mi európaiak manapság, ugyanis nekünk is vannak ilyen mindent elsöprő szerelmi történeteink, csak ez valahogy kiment a divatból mára. Vagy lehet csak én érzem így.
Atif Aslam - Musafir /Utazó/
Az első dal, amit ajánlanék meghallgatásra egy igazán szomorú dal, bár remélem ez nem lesz spoiler már itt az elején. A dalszöveget talán érdemes utólag megnézni, és előbb csak úgy hagyni magunkat, hogy magával szippantson a dal. Ez volt az első dal, amit külön felírtam, mikor barátomnál voltunk, mert annyira megtetszett, vagyis leginkább az énekes hangszíne először. Az előadó, Atif Aslam nem indiai, hanem pakisztáni, hozzáteszem az egyik legnépszerűbb pakisztáni énekes. Nagyon szeretik az emberek, és meg is tudom érteni miért, nagyon kellemes hangja van (bár barátom nem túlzottan rajong érte). Nekem is az egyik kedvencemmé vált, főleg ez a dala. A képre kattintva belinkeltem nektek, érdemes meghallgatni.
Armaan Malik - Hua Hain Aaj Pehli Baar /Az első alkalommal történik ez meg velem.../
A másik nagy kedvencem Armaan Malik, és tényleg elnézést, amiért ilyen szubjektív kifejezéseket használok, de ennek a férfinak tényleg olyan hangja, mint a karamella, legszívesebben belefeküdne az ember. Ő viszont indiai, és elég fiatal, mindössze 91-es születésű, de már nagyon sok filmzene kapcsán futottam össze a nevével. A videó is nagyon szép, hihetetlenül gyönyörű helyen vették fel, a táncos részek pedig pláne magukért beszélnek. Egyébként azért is szeretem ezt a dalt annyira, mert egyszer a barátom direkt megsiratott, mikor nála voltam, folyton azt hajtogatta, hogy "Don't cry", én meg nem tudom miért, de ettől a mondattól mindig sírni kezdek, főleg, hogy ez a dal szólt a háttérben... így utólag egyébként ez egy vicces történet, de nagyon megszeretette velem a dalt.
Arijit Singh - Mast Magan /Őrült szív/
Ez a dal az abszolút kedvencem, nem tudom megunni, annyiszor hallgattam. Kivételesen nem szomorú a szövege, viszont nagyon szerelmes, olyan igazi bolond, őrült szerelem, mikor csak a másik jár a fejedben. Az énekes, Arijit Singh az egyik, ha nem a legnagyobb indiai énekes, az ő nevével is nagyon sokszor lehet összefutni, ha ehhez hasonló dalokat kerestek.
Azt már régóta tervezem, hogy megnézem a filmet, de sajnos még nem jutottam el odáig, bár sikerült már beszereznem angol felirattal. Lehet, hogyha megnézem, majd írok róla egy ajánlást :).
További ajánlások:
A végére még így felsorolásszerűen szeretnék betenni több dalt, hátha kedvetek jön hozzá. Sajnos kifejtősen nem tudok mindegyikről nyilatkozni, a többségét gyűjtögetve találtam meg, mert nagyon sok ilyen "hindi romantic songs" dallistát lehet találni youtube-on, azokat szoktam kiválasztani, amik különösen megfognak. A fenti hármat csak azért írtam külön, mert azokhoz tartozik konkrét emlékem.
× Arijit Singh - Darkhaast /Kívánság/
× Armaan Malik - Mujhko Barsaat Bana Lo /Hadd legyek én az eső/
× Atif Aslam - Pehli Nazar Mein /Első látásra/
× Mohd Irfan - Tu Dua Hai Dua /Te vagy minden álmom/
× Amaal Malik - Tu Bhoola Jise /Akit elfelejtettél/ (ennek nagyon szép a hangszerelése)
× Arijit Singh - Janib /Irántad/ (szintén nagyon szép hangszerelés)
× Armaan Malik - Main Hoon Hero Tera /A hősöd vagyok/ (ebből van egy másik verzió is, amit Salman Khan énekel, de én ezt a változatot jobban szeretem).
Hát remélem tetszett ez a kis bejegyzés, szerettem volna feldobni a blogot valami szokatlannal, amit talán nem olyan mindennapi téma, és zenéről amúgy is nagyon szeretek írni, meg ajánlani másoknak. Ha már egy dal megtetszik valakinek, én már annak nagyon örülök, sőt annak is, ha valaki csak úgy bele-belehallgat egy-kettőbe. Aztán ha még találok olyat, ami megfog, akkor lehet készül egy második rész, majd meglátom. :)