Tegnap találkoztam Eleával, és habár az elején, közepén minden tökéletes volt, a végére elbaszódott minden. Megint egy olyan lakásba vitt, ahová jöttek később lakni, szóval el kellett mennünk, és eléggé berágtam emiatt. Miért nem tudunk soha úgy találkozni, mint a normális emberek? Persze bocsánatot kért, de hát képzelhetitek mennyire érdekelt. Utána el kellett hagynunk az épületet, de én még arra se voltam hajlandó, hogy mellette sétáljak. Közben elkezdett esni az eső, úgyhogy tökéletes volt az egész, mint egy film lol. Azt mondta gyere ide mellém, el kell mondanom neked valamit. A tavalyi nyaram elég rossz volt... először azt hittem, hogy találkozott egy lánnyal úgy mint velem, és összetörték a szívét vagy nem is tudom. Szóval azt előzetesben tudni kell, hogy mindig voltak fura megjegyzései, hogy bárcsak tudnád az igazságot, meg tudom, hogy komplikált vagyok stb... de azt hittem ez ilyen szar lekoptatós duma, szóval nem nagyon foglalkoztam vele. Nem is gondoltam, hogy valami tényleg van a háttérben.

Erre beközölte, hogy tumorja van, ami nem rosszindulatú, viszont nem vállalkozott a műtétre, mert akkor nagyon valószínű, hogy tolószékben kötne ki. Kezelni tudják, olyasmivel, mint a kemoterápia, amitől persze gyengének érzi magát. Ezért van, hogy sokszor csak otthon lenne legszívesebben, ki se mozdulna, mert fáradt stb. De hogy mikor először találkoztunk, az volt élete legjobb napja, az volt az igazi énje, velem élőnek érezte magát, és bárcsak mindig ilyen lehetne, de nem lehet, mert a betegsége visszafogja, és rájött, hogy nem áll készen rá, hogy beengedjen valakit az életébe. Mindezt sírva mesélte.

Hát gondolhatjátok... hogy nem hiszek el belőle semmit. Mondtam neki, hogy most csak kifogásokat keresel a bunkó viselkedésedre, meg hogy igazából egy fuckboy vagy, és játszadoztál, most meg nem vagy elég nagyfiú, hogy bevalld. Ezen totál összevesztünk, azt mondta ne adjam a szavakat a szájába, meg hogy ne mondassak vele olyat, ami benne se volt, meg nem is gondolt rá. Aha persze... nem vagyok tizenhárom éves, könyörgöm. Azt megértem, hogy nem akar velem lenni, vagy hogy nem kedvel úgy, ahogy én őt, de mért kell ilyet hazudni? Mondta volna, hogy barátnője van vagy másba szerelmes, akármit értitek, de milyen elbaszott dolog arról hazudni, hogy rákos vagy? Az egészségedről sosem szabadna hazudni, ez nem játék...

Szóval nem hittem el semmiből, amit mondott, viszont ennek ellenére a szívem darabokban, mert én voltam olyan hülye, hogy tényleg kedveltem ezt a srácot... még az elején, aztán igazából próbáltam utálni teljes szívemből, de nem ment. Az utálat iránta inkább annak szólt, hogy bárcsak együtt lehetnénk, de ezért meg azért nem lehet, meg különben is haza kell mennem, a francba vele.

Aztán tegnap volt az első, hogy azt éreztem, hogy tényleg haza akarok menni. Ültem egy padon a lakótársammal közel a Placa Espanyahoz, és csak sírtam, a fejemben meg visszhangzott, hogy haza akarok menni, haza akarok menni, legyen már ennek vége... annyiszor összetört a szívem már itt, nemcsak fiúk által, hanem amúgy is, hogy ez már túl sok. Az, hogy egyedül vagyok külföldön, és ha éppen nincs velem a lakótársam, akkor a világ legmagányosabb emberének érzem magam, és csak arra gondolok, hogyha kimegyek a tetőteraszra, és leugranék, ki a fene tudná itt, hogy már nem vagyok, hogy már eltűntem... 

Tegnap találkoztam Kimivel (az utolsó sráccal). So far ő az egyetlen, akivel tényleg lehet rendszeresen találkozni meg beszélgetni akkor is, ha nem vagyunk együtt. Elmentünk egy parkba közel a Camp Nouhoz meg a sulijához (UB fizika fakultáció), aztán igazából ott beszélgettünk. Teszteltük a nemlétező spanyoltudásomat, úgy sajnálom, hogy ilyen sok mindent elfelejtettem.Viszont arra is rájöttünk, hogy a duolingo mennyi hülyeséget tanított nekem, egy csomó szót nem is úgy meg abban az értelemben használnak, ahogyan én megtanultam. Ezért kellene nekem otthon egy rendes tanár, de persze olyan kis városban lakom, hogy még egy spanyoltanárt se találni... nyilván az lenne az igazi, ha itt tanulnám meg, de hát jövőhéten megyek haza... rohadtélet.

A park után elmentünk vacsizni, és mivel hetek óta meghalok egy jó kis pizzáért, ezért azt ettünk nem messze a lakásomtól. Aztán felmentünk a Montjuic-ra és megnéztük a Magic Fountaint. Vicces, hogy tíz perc sétára lakom tőle, mégis két és fél hónap alatt múlt héten mentem megnézni először. Mondjuk múlt hét óta összesen háromszor láttam, úgyhogy azt hiszem bepótoltam a dolgot. Utána pedig eljöttünk hozzám, a többi meg... hát titok haha. Azt sajnálom, hogy hétvégén megy a barátaival bulizni, pedig jó lett volna az utolsó hétvégémet vele tölteni, így meg valószínűleg az albérletben fogom unni a fejemet, mert Joe nem igazán jelentkezik, nem tudom miért. Múltkor kirabolták és kellett szereznie egy új mobilt, aztán végülis arról írt, nem volt semmi probléma, de most meg totál eltűnt és nem tudom mi van vele. Nem vall ez rá, úgyhogy kicsit aggódom, ő nem az a felszívódós típus. Mert hát őt is úgy kedveltem, és sajnálnám, ha ebben a másfél hétben nem látnám többet... namindegy.

Ma megyek találkozni a kedvenc srácommal, Eleával, hát kíváncsi leszek. Habár totál odáig vagyok érte, az a probléma, hogy már elértem azt a pontot, hogy voltaképpen utálom, és azzal, hogy ennyire játssza az elérhetetlent, csak megölte bennem a vágyat iránta... fura, de nem is hozott lázba annyira, hogy írt, mármint, az a részem, ami szeretné elhinni, hogy tényleg úgy van, ahogy mondja, az majd' kiugrik a bőréből, másrészről viszont van bennem egy olyan érzés, hogy csak hazudik, és az meg eléggé tönkrecseszi az egészet... na majd meglátjuk. Szorítsatok...

Ahogy ígértem, itt a másik bejegyzésem Barcelonából, és most, hogy túlvagyok a múlt elemezgetésén, rátérhetek valami sokkal érdekesebbre. Ezt biztosan szeretni fogjátok ;) Na de először is kicsit arról, hogy hogyan kerültem ide. A sulimban kötelező nyári gyakorlat van kiszabva, ami egy hét, és háromféleképpen lehet megcsinálni: egy hét oviban, egy hét gyerektáborban, vagy a beszoktatás időszaka (pár nap ovi, pár nap iskola). Mivel áprilisban másodszorra jártam Barcelonában, ezért elhatároztam, hogy na én ide visszatérek minél előbb. És miért ne kössem össze a munkát és a szórakozást? Jelentkeztem hát egy internshipre, ami júniust és júliust fedte le. Az interjú skypeon történt meg, és el se hiszem, de annyira lenyűgöztem a főnököt, hogy mindenféle teketóriázás nélkül felvett. Én pedig majdnem kiugrottam a bőrömből. Persze előtte úgy voltam vele, hogy jaj de fog hiányozni a barátom, a családom, egyedül leszek külföldön, biztos hamar haza akarok majd jönni. Aha na persze.

Jó a munka két hónapja nehéz volt. Nem azért, mert meg kellett szokni, hogy na én most dolgozom, hanem a lelki dolgok miatt. Mégcsak nem is a honvágy miatt, amim egyáltalán nincs, hanem a cseszegető munkatársak miatt. Borzasztó volt. Egy csaj annyira rám szállt, hogy minden nap gyomorgörccsel mentem dolgozni. Egyszerűen semmivel nem tudtam a kedvére tenni, semmi nem tetszett neki. Aztán a főnök is átváltott ebbe a stílusba, pedig az elején kedvesnek tűnt. Szómiszó: kutyául bántak velem, amit utáltam. Magát a gyerekeket imádtam, és rettenetesen hiányoznak, de túl sokat engedtek meg maguknak a kollégáim, és már utólag persze tudom, hogy nem kellett volna engednem. Na mindegy.

Miután szakítottam a barátommal, egyrészt gyógyítani akartam a fájdalmat, és gyorsan elfeledkezni róla. Amin mi segít? Egy újabb srác természetesen. Úgyhogy letöltöttem a tindert, és elindult a vadászat. Az első srác, akivel randiztam, Juannak hívtak, amerikai, de egyébként mexikói származású. Kétszer találkoztam vele, mert ő csak tanulni volt itt, aztán pont hazament a következő héten, hogy találkoztunk. Őszintén, ő volt a leggázabb srác a tinderes randijaim közül, és nemcsak azért, mert abszolúte önző dög volt az ágyban, hanem mert tipikusan ezt a ghosting dolgot nyomta, totál eltűnt a dolog után, ami amúgy oké, hát legyen, csak nálam hagyta a töltőjét, és még azért is képtelen volt visszajönni. Mindegy, legalább lett egy ajándék töltőm.

Utána jött egy másik srác, a kedvencem, Eleazar. Ő bolíviai, de Guetamalában nőtt fel, aztán élt Uruguayban majd Franciaországban, és most itt. Az egyetlen srác a randijaim közül, aki idősebb nálam egyébként. Hát vele eléggé bonyolult minden. Az első randink pont egy hónapja volt (július 21-én), és az volt a legjobb estém Barcelonában. Annyira király helyekre elvitt, reggel fél ötkor vagy hatkor már nem is tudom, értem haza, és valami öt helyet meglátogattunk az éjszaka alatt. Aztán vasárnap is találkoztunk, majd kedden. Utána viszont rossz irányba mentek a dolgok. Az volt a probléma, hogy totál úgy találkoztunk, mintha járni kezdtünk volna. És ez gáz volt, mert hát én megyek haza hamarosan... nyilván semmi komolyba nem tudtunk belekezdeni. Úgyhogy azon a héten csütörtökön megbeszéltük, hogy oké, hagyjuk egymást. Elköszöntünk egymástól. Na már most azon a hétvégén elmentem az Opiumba (egy másik bejegyzés témája lesz), ahol kicsit berúgtam, és hagytam neki egy üzenetet. Igen, mert annyira bennem motoszkált még mindig... elkezdtünk megint beszélni, szinte egész nap beszéltünk, többet is, mint előtte. Aztán szó szót követett, és találkoztunk megint. A cége egyik lakásán, és vicces volt, mert miután használtuk, pont jöttek nyaralni oda emberek lmao. Borozgattunk, arctic monkeys szólt a háttérben, egyszóval tökéletes volt. Még mindig beszélünk, még mindig megőrjít, egyszerre gyűlölöm és vagyok odáig érte, mert ő annyira tökéletes lenne számomra, ha itt tudnék maradni, de hát haza kell mennem...

A szünetben, mikor Elea-val dobtuk egymást, találkoztam egy másik sráccal, Mandippal. Ő indiai, de itt nőtt fel Barcelonában, úgyhogy kb helyinek mondható. Vele csak egyszer találkoztam, mert két napra rá ment Angliába, ugyanis ott tanul. Igen tudom, kifogom a pasikat... viszont azaz egyszeri találkozás nagyon mély benyomást tett rá. Vele is tartom még a kapcsolatot, megbeszéltük, hogy barátok maradunk, mivel mást nem nagyon tudunk tenni, aztán meglátjuk, hogy összehoz-e még minket a sors.

A következő sráccal már az Elea-val való újraegyesülés (lol) után ismerkedtem meg, ő Joe. Ecuadori, de már itt él egy ideje. Na hát erről a srácról lenne mit sztoriznom, de az talán már nem blogtéma, mert túlságosan +18as haha. Annyit azért elmondhatok, hogy mikor először találkoztam vele, azt gondoltam, hogy ilyen kisöcsi kategória, mert elég fiatalnak néz ki (meg az is, 20 éves). Hát nem éppen kisöcsi, ha értitek mire gondolok *wink* Kedvelem őt is nagyon, tényleg már egyre szarabbul érzem magam, hogy itt kell hagynom ezeket a klassz srácokat.

Az utolsó sráccal már akkor találkoztam, mikor nagyon meguntam a tinderezést, és már nem is akartam senki újjal találkozni, de rámírt, én meg kedves vagyok és visszaírtam, aztán elég sokat beszélgettünk. Kiminek hívják, félig spanyol, az anyukája pedig dominikai. Félig-meddig helyi, igaz nem barcelonai, hanem a várostól úgy húsz percre egy kisvárosban lakik. Na ő határozottan azaz ari srác kategória, akit sokan friendzoneolnának, mert túl kedves. Nekem csak annyi bajom van vele, hogy alig megy neki az angol, és keveset beszél, én meg azért szeretek rendesen társalogni...

Na igen, ez a helyzet pasitéren. Elea az, akibe totál belehulltam, pedig nem kellene, ugyanis folyamatosan ellök magától, amit nehezen tudok tolerálni. Viszont mikor együtt vagyunk, akkor kb a szoba lángra kap tőlünk... ha itt maradnék, határozottan lenne belőle több, és ezt ő is tudja. Na majd ha visszajövök véglegesen haha.

Még mindig van miről sztoriznom (ezt teszi az egy hónapos nyaralás haha), úgyhogy a következő bejegyzés témája egy nagyon gyors "barátság" lesz aka az opiumos sztori. Stay tuned ;)

Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs miért most döntöttem úgy, hogy írok. Február óta nem jelentkeztem, azóta pedig rengeteg minden történt... ami a múltból fontos, hogy befejeztem az első évemet a fősulin, és ugye történt egy átjelentkezés, szóval a második félévem úgymond az első volt az új szakon. Nem is zártam rosszul, konkrétan 7,5-ös átlaggal. Remélem kapok rá ösztöndíjat. A másik ami nagyon fontos pontja volt az életemnek, hogy szakítottam a barátommal... egy eszméletlenül nehéz döntés volt, amihez nagyon sok álmatlan éjszaka és szenvedés vezetett, de végül közösen meghoztuk ezt a döntést, bár az ő részéről csak azért, mert tudta, hogy nekem jobb lesz nélküle. Amikor szakítottunk, az azért volt, mert rájöttem, hogy mennyire nem illünk össze, mennyire más világ vagyunk, és jobb egymás nélkül, mert soha nem fogjuk megérteni a másik gondolatait. Ezért nem lehet egyikünket se okolni, én vérbeli európai vagyok, elfogadó, nyitott gondolkozású, ő meg nem, ő hozza magával a beszűkült nézeteit... viszont azóta megtudtam, hogy tényleg megcsalt áprilisban...

A kiutazásom előtt (mert most éppen Barcelonában vagyok) két nappal volt egy búcsúparti a koliban, és a csoporttársa megkeresett, hogy szeretne beszélni velem. Nos a lány azt közölte velem, hogy lefeküdt a pasimmal, aki tönkretette az életét, mert most terhes, nem jött meg neki. Azt hittem valaki prank videóba kerültem vagy nem is tudom. Életem egyik legszarabb napja volt. Aztán megesküdött rá, hogy nem történt semmi, holott minden jel erre mutatott... az, hogy a lány tényleg vett be esemény utáni tablettát, hogy tényleg együtt voltak aznap, hogy a barátom mennyire kiakadt, pedig ha ártatlan vagy, nem így kéne reagálni... de úgy voltam vele, hogy kijövök Barcelonába, nem akarok ezzel a szarral foglalkozni, meg ezen agyalni, úgyhogy hittem neki. De persze végig motoszkált bennem a dolog, nem hittem neki száz százalékosan. Egy részem biztos volt benne, hogy megtette. Aztán kezdődtek a gondok, hogy megcsalással vádolt, pasizással, amikor csak barátokat szereztem. Bizalmatlan volt, undok, én pedig közben elkezdtem változni, a személyiségem kicsit fejlődött, és rájöttem, hogy nekem nem kell egy ilyen mérgező ember az életembe, aki csak visszafog. Még úgyis, hogy kijött hozzám Barcelonába, hogy megmentsük a dolgot. Mondhatjátok, hogy akkor nagyon szeretett, mert hát mégis eljött utánam egy idegen országba. De tudjátok a szerelem néha nem elég. És én akkor már régen nem szerettem őt, ez az igazság. Ha elfogynak az érzelmek, azok a dolgok is zavarni kezdenek, amik előtte nem. Így közös döntés alapján, de inkább én akartam, végül szakítottunk. És a barátaimnak nagyon igaza volt, mert sokkal jobban érzem magam nélküle! Igaz ebben a távolság nagyon sokat segít, kicsit félek is attól, hogy mi lesz, ha hazamegyek.

De hogy mit is csinálok Barcelonában? Arról egy következő bejegyzésben, mert ez kezd hosszúra nyúlni, és inkább több részletben közlöm, hogy MENNYIRE JÓL ÉRZEM MAGAM ITT, és kész vagyok visszatérni és írni megint. Hamarosan jelentkezem, lehet még ma este vagy az éjszaka folyamán, mert ki kell írnom magamból azt a sok mindent, ami történt. El se hiszem, hogy visszatértem. Design csere meg majd lesz, addig is érjétek be ezzel haha.

Bárcsak előbb tudtam volna jelentkezni, de az a helyzet, hogy annyira rossz lelkiállapotban voltam, hogy ez volt az utolsó, amire gondolni akartam a vizsgaidőszak utolsó hetében. Eleinte nem akartam erről a témáról beszélni itt, mert nem szeretek a problémáimról ilyen mértékben beszélni. Valahogy most értettem meg ezeket a dolgokat, amit eddig kirakat kapcsolatnak ítéltem meg. Nyilván mindenki azt akarja mutatni, hogy minden rendben van, és nincsenek problémák, mert az önbecsülésnek rosszul esik, hogy valami nem működik. Szerintem ez nem feltétlenül rossz. Én például azért nem szeretek beszélni a fiús problémáimról, mert vannak olyan barátnőim, akik elkezdenek a fiú ellen beszélni, és ellenem hangolják, amit nagyon nem szeretek, mert ilyenkor nem azt várom, hogy még egy lapáttal rakjanak rá a problémára, hanem csak vigasztaljanak meg, ha esetleg segíteni nem tudnak kívülállóként. De szerencsére a kedves, segítőkész barátaimból több van, és nagyon jól is esett, hogy senki nem ugrott neki, mert attól függetlenül, hogy néha veszekedünk, én még nagyon szeretem a páromat, és nem akarom utálat célpontjává tenni.

Úgyhogy végre sikerült megoldani a problémánkat, amit azért inkább nem részletezek itt, legyen elég annyi, hogy roppantul jól esik tőle a szándék, hogy javuljon, és hogy változtatásokat eszközöljön be, amitől fejlődhet a kapcsolatunk. És ez nekem nagyon új. Mert én olyan környezetben nőttem fel, ahol a férfinak volt mindig igaza, és sosem akart komprommiszumot kötni, inkább megsértődött helyette, vagy kiabált. Szóval most nagyon szerencsésnek érzem magam, bár igazából ennek alapnak kéne lennie, hogyha van valami probléma, a másik félben meglegyen a vágy, hogy a partnerem kedvéért hátrahagyom a rossz tulajdonságaimat. És nem csak ő, de én is, mert ez kettős munka. Az sem fair, ha csak az egyikünk változik. Félreértés ne essék, nem megváltoztatni akarom... de vannak olyan dolgok, amiben muszáj összecsiszolódnunk, ha hosszútávon akarjuk ezt az egészet.

Na és akkor elkezdődött a második szemeszter, nekem immáron óvodapedagógus szakon. Bár a neptunban még mindig nem tettek át, hiába írtam a TO-nak, és aztán mentem be hozzájuk, hogy megkérjem őket. Azt mondták ne aggódjak, meg lesz oldva a dolog, semmiről nem fogok lecsúszni... hát jó, elég lassan haladnak. Mindenesetre az órákra azért bejárok, de el kell mondjam, három nap után sokkal jobban szeretem ezt, mint a tanítóit valaha. Az órarendem is elég jó, most nem kell olyan korán kelnem hálaégnek, mert abban elég rosszul teljesítek. Ezenkívül tegnap volt egy farsangi buli, amit a fősuli és az egyetem közösen tartott. A barátommal, a szobatársával meg az új erasmusos tanulókkal (törörök) elmentünk a buliba, aztán később a többi külföldi is csatlakozott hozzánk. Kivéve a kínaiak. Velük egyszerűen nem lehet mit kezdeni, semmit nem akarnak csinálni, csak a szobában ülni. Na mindegy. Jó volt kicsit kimozdulni, ezt hiányoltam nagyon a kapcsolatunkból, hogy elmenjünk ide-oda (párom nagyon szobában ülős típus). Most először táncoltunk együtt meg úgy voltunk együtt bulizni, őszintén, sosem gondoltam volna, hogy erre egyszer sor kerül, de én élveztem. Csak a kevés alvást nem, haha.

Most volt egy nagyobb szünetem két óra között, úgyhogy addig hazajöttem és felraktam egy új kinézetet, mert azt hiszem már ideje volt. Mivel a február ilyen szerelmes hónap, ezért a rózsaszín mellett döntöttem (nem tehetek róla, ez a kedvenc színem). Az ihlető a Red Velvet legújabb dala a Bad Boy, a modulcímek is eszerint vannak elnevezve. Szerintem aranyos lett. Ezután pedig igyekszem gyakrabban jelentkezni, érdekesebb bejegyzésekkel.